2014. november 16., vasárnap

Új blog!

Sziasztok, Törpillák!
Láttam, hogy sokan elolvastátok az előző részt és ez nagy örömmel tölt el. Viszont senki sem komizott, úgyhogy nem tudom, mi a véleményetek arról, hogy legyen-e új blog. Szóval az lenne a kérésem, hogy ez alá a bejegyzés alá írjátok meg a véleményeteket. Úgy döntöttem, hogy csak akkor kezdem el megcsinálni az új oldalt, ha minimum 10 ember érdeklődik iránta. Ennek oka az, hogy nem szeretnék feleslegesen új blogot nyitni, hiszen ha nincs aki olvassa, akkor inkább csak magamnak írom meg, mert ennek rendszeres olvasók nélkül nem nagyon van értelme. Tehát aki szívesen végigkövetne egy új történetet, az MINDENKÉPPEN KOMIZZON.
A másik, amit mondani szeretnék az az, hogy a Louis-s blogomat most per pillanat szüneteltetem. Ezt már kitettem oda is, úgyhogy most nem fejteném ki az okát, aki szeretné, elolvashatja.
Viszont ezt a blogot semmiképp sem szeretném abbahagyni! Persze ezt sem olvassák nagyon sokan, de azért jóval többen, mint a másikat, úgyhogy eszem ágában sincs abbahagyni, mivel nagyon szeretem ezt a történetet.
Az új blogról még annyit szeretnék mondani, hogy már az egész történet összeállt a fejemben, és el is kezdtem írni. 2-3 résznyi anyag van készen és csak arra vár, hogy legyen elég olvasója. :) Ha őszinte akarok lenni, akkor már a fejlécet is megszerkesztettem, úgyhogy szinte minden készen áll, már csak TI kelletek a bloghoz. 5 komment után megmutatom nektek a bevezetést, 10 komi után pedig az első részt és az új oldalt is hozom, úgyhogy hajrá!
És még valami! Tudom, már csomószor mondtam, de azért felhívnám még egyszer a figyelmeteket arra, hogy minden blogomra fel tudtok iratkozni rendszeres olvasónak. Ezen az oldalon ezt a BAL FELSŐ sarokban tehetitek meg. Kék háttérrel oda van írva, hogy FELIRATKOZÁS A WEBHELYRE. Erre kell rákattintani és onnantól sima ügy. És hogy ez mire jó? Ha feliratkoztok, akkor mindig kaphattok értesítést az új részekről, nekem pedig egy visszajelzés lenne arról, hogy olvassátok és érdekel a blog.
Ezeken kívül arra szeretnélek még kérni titeket (megint :) ), hogy ha tudjátok, ajánljátok ismerőseiteknek a blogot. Nagyon fontos lenne, mert jól esne nekem, ha sokan olvasnák az írásomat. Tényleg sokat jelentene, higgyétek el, ha napi 20-30 oldalmegjelenítésem lenne... Persze ez egyelőre még csak álom. :) De türelmes vagyok. Remélem, egyszer eljön ez a nap is.
Szóval, ne felejtsétek el, 10 KOMI és új blog, valamint ne felejtsetek el feliratkozni véleményt nyilvánítani az egyes részekről!
Előre is köszönök mindent, és hálás vagyok mindenkinek, aki olvassa a történetet. De tényleg! Köszönöm! :) 

Ria:)

4 megjegyzés:

  1. Oké :)) Köszi, hogy komiztál! :))))

    VálaszTörlés
  2. Tudom késön irok de érdekel

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Végül létrehoztam a blogot, de nem volt rá időm, úgyhogy töröltem :/
      Azért köszönöm, hogy írtál <3

      Törlés