15. Balhé és szakítás és... Te jó ég!

Sziasztok, Törpilláim!
Meglepetééés! Hamarabb hoztam a részt, mint szoktam! Remélem, örültök, mert én nagyon :) Továbbra is kérek mindenkit, hogy iratkozzon fel (bal felső sarok) és nyugodtan komizzatok is!
A részről annyit, hogy páran utálni fogtok a vége miatt, de sokan örültök majd neki! Nekem egyébként az egyik kedvenc részem lett, nagyon szerettem írni.
Amit még szeretnék: mindenkinek köszönöm, aki olvassa a blogot, és nagyon hálás vagyok nektek az 1000 (!!!) oldalmegjelenítésért. Még mindig alig tudom elhinni! Egyébként pedig elérkeztünk a 15. részhez, ami eléggé kerek szám, úgyhogy ezt is megünnepelhetjük. :D
Remélem, mindenki jól van és várjátok a karácsonyt! Mindenkinek jó olvasást és ne felejtsetek el komizni. :)

Hugs&kisses
Ria:)


- Te! – sziszegte vicsorogva és nagyon úgy tűnt, másodpercek választják el attól, hogy valakit szétkapjon. Jelen esetben engem. Hogy miért? Ugyanis nem más volt a szerencsés, akire idegbetegen mutogatott, mint jómagam. Ajjaj.
- Khm. Tessék? – néztem rá zavartan, mivel őszintén fogalmam nem volt róla, hogy kerülök én a képbe.
- Te! – mutogatott még mindig vicsorogva – Ez a te műved! – ordította el magát hirtelen, mire egy kicsit hátrébb ugrottam a meglepettségtől. Még hogy az én művem? Mégis hogy a fenébe tehetnék én arról, hogy a pasija füle hallatára dumált egész álló nap egy másik srácról? Ez teljesen logikátlan. Bár… Ugyan miért is lepődnék meg? Ez a tipikus Sziszi. Véleménye szerint ő sosem hibázik, de ha mégis, az akkor sem az ő bűne, így mindig keres egy bűnbakot, akinek lehet, semmi köze a dolgaihoz, de azért minden az ő hibája lesz.
- Mi? Mégis mit csináltam? – néztem rá teljesen döbbenten, kikerekedett szemekkel.
- Te köptél be Roninál! Teljesen tönkre akarsz tenni! Nem bírod elviselni, hogy mindenben jobb vagyok nálad és…
- Sziszi! Most azonnal állítsd le magad, mert ha nem megy, segítek! – szólalt meg Tami fenyegetően és egyértelműen látszott, hogy nem viccel, másodperceken múlik, hogy kitépje Szilvi összes hajszálát.
- Jaj, kicsi csillag, ne erőltesd ennyire a fenyegetőzést, a végén még megijedek tőled. – vágta oda félvállról Sziszi, szinte rá sem nézve Tamira, majd újra felém fordult, figyelmen kívül hagyva, hogy mostanra már tényleg miden osztálytársunk bennünket bámul, kivétel nélkül.
- Sziszi! Elmagyaráznád, hogy nekem mégis mi közöm van a te hülyeségeidhez? Egyedül te tehetsz róla, hogy Áron kidobott! – mondtam a szemébe az igazságot és nem érdekelt, hogy ennek mi lesz a következménye. Engem nem fog megalázni itt, mindenki előtt csak azért, mert képtelen belátni a saját hibáit. Azt már nem! Én akkor is megmondom neki, amit gondolok, ha tisztában vagyok vele, nem lesz jó vége.
- Az én hülyeségeim? Az én hülyeségeim? Hallod te, hogy mit beszélsz? Hol tehetek én róla, hogy a hátam mögött akciózol? – üvöltötte most mát teli torokból, mire minden jelenlévő összerezzent.
- Én akciózok? – néztem rá immár én is dühösen összehúzott szemekkel. Komolyan, ez az ember nekem túl sok. – Mégis honnan a fenéből találtad ki ezt az aranyos kis történetet két perc alatt? Ugyan miért érdekelne engem, hogy te együtt vagy Áronnal, vagy sem? Mi közöm nekem ehhez egyáltalán? És miért pont én? Ha már ilyen ügyesen kiokoskodtad az összeesküvés-elméletedet, azt elárulnád, miért engem választottál bűnbaknak, tekintve, hogy bárki más is lehetett volna, ha igaz a kis meséd? – kiabáltam most már én is.
- Ó, ne játszd már meg magad! Ugyan miért szakított volna velem, ha nem kavarsz a hátam mögött? Hm? Csak te lehettél! Mindenki más szeret engem, csak te vagy ilyen ellenséges meg a kis csatlósaid! – köpte a szavakat, miközben Tami és Ella felé biccentett.
- Na, ide figyelj, Szilvia! – léptem előre egyet, és nagyon igyekeztem, hogy ne ugorjak a torkának – Egyszer mondom el, úgyhogy jól jegyezd meg! A barátaimat ne merészeld bántani, mert azt nagyon megbánod! Értve vagyok? – sziszegtem szinte már az arcába, mire elnevette magát. Oké, itt telt be a pohár. Kihasználva, hogy elég közel áll hozzám, rávettem magam és a földre tiportam. Szívem szerint kitéptem volna az összes haját, de nem tehettem, ugyanis két kar kulcsolódott az enyémre, majd felrángatott álló helyzetbe. Nem is foglalkoztam vele, ki az, csak dühösen meredtem a padlón szenvedést szimuláló Sziszire, aki szokásához híven túljátszotta a szerepét.
- Normális vagy? – üvöltötte – Össze akartál verni, te… - kezdte, de valaki félbe szakította.
- Ó, könyörgöm, hallgass már! Annyira irritál a hangod, hogy azt te el nem tudod képzelni! Ha most még elkezdesz műhisztizni is, amiért a földre estél, komolyan mondom, befejezem, amit Liz elkezdett. – nyögött fel Noja fáradtan.
- Jaj, te csak fogd be, Noémi! Senkik nekem ne osszák az észt. – legyintett Sziszi, miközben feltápászkodott és leporolta a ruháját.
- Hagyd békén a barátnőmet, világos? – förmedt rá Patrik, mire azt hittem összeesek. De erre lehetőségem sem volt. Ugyanis két erős kar még mindig szorított, én pedig ebben a pillanatban jöttem rá, ki is ő. Nem más, mint maga Rácz Patrik…

***

Sziszi erőltetetten felnevetett.
- Ugyan! Mert ha nem, mi lesz? – kérdezte gúnyosan.
- Jaj, Sziszi, nagyon szépen megkérlek, hagyd abba ezt a folyamatos süketelést, már nagyon elég belőled. – szólt vissza Patrik szemrebbenés nélkül, s anélkül, hogy láttam az arcát, tudtam, éppen a plafont bámulja idegesen.
- Ó, tényleg? Kár, hogy nem érdekel a véleményed. – na, erre a kijelentésre prüszkölve felnevettem. Oké, tudom, nem valami illedelmes, de most nem azért! Ekkora hazugságot már nagyon régen hallottam.
- Te meg mit nevetsz? – vetett rám egy lenéző pillantást.
- Oké, feladom! Csak én nem vágom, hogy, kire értette Sziszi, hogy mindenki szereti? – szólt közbe hirtelen Erik, mire az osztály egyszerre röhögött fel.
- Most mi van? – pördült meg Sziszi – Csak jobban bírtok, mint Alízt. – mutatott rám értetlenül.
- Álmaidban. Maximum. – felelte Krisz.
- Hah. Tömegösztön. Mindenki azt mondja, amit a többség hallani akar. De mindegy. Ha ezt az álnok, alattomos, semmirekellő kis… micsodát bírjátok, aki el akarja szedni a barátnője pasiját, akkor egészségetekre. – vicsorgott, majd felém fordult.
- Upsz. Ezt nem akartam. – vágott „bűnbánó” arcot, majd végül gúnyos mosolyra húzta a száját.
- Bocsi, most magadról beszélsz? Csak mert lemaradtam… - vágott elveszett fejet Erik, mire sokan felnevettek. Csak én nem. Sziszi az egész osztály előtt úgy állított be, mintha el akarnám szedni Noja barátját. És ezt az utalást sokan értették. Ők voltak, akik nem nevettek.
- Miről beszélsz, Sziszi? Kitől akarná Liz elszedni a fiúját? Ennek semmi értelme, csak össze-vissza dobálózol mindenfélével. – kérdezte valaki értetlenül. Ó, a francba is! Most aztán végem.
- Igazán? Én nem így gondolom. Kérdezzétek csak Noját. – vigyorgott gonoszul és cseppet sem zavarta, hogy ebben a szent pillanatban tette tönkre az életemet.
Mert így történt. Volna. Ha Noja nem az, aki. Márpedig ő volt a nap hőse számomra.
- Fogalmam sincs, miről beszélsz. Mi közöm nekem ehhez? – fonta össze a kezeit mellkasa előtt.
- Tudod te azt nagyon jól. – felelte Sziszi rezzenéstelen arccal.
- Nem, nem tudom. Liz nem csinált semmit, pláne nem ellenem és gőzöm sincs, most pontosan hogy jött ez a téma, amikor sosem próbálta senki pasiját ellopni. Ellenben veled. Úgyhogy ne játszd itt az ártatlant, mer egyáltalán nem áll jól. Mindenki tudja, hogy azért mondasz rosszakat róla és kensz rám minden hibádat, mert nem tudod beismerni, ha nincs igazad és valami a te bűnöd. Jelen esetben a szakításotok Ronival vagy hogy hívják azt a halott-képű gyereket. Arról csak és kizárólag te tehetsz, senki más. Ennyi a történet. Nagyon egyszerű: nem tudod belátni, ha hibáztál és ez a veszekedés, ami itt folyik semmi másról sem szól. Csakis erről. – mondta Noja, mire mindenki elismerően nézett rá. Tény és való, bölcs a csaj.
Ekkor viszont becsöngettek. Mindenki egy emberként mozdult meg és indult a helyére, már csak négyen maradtunk a padsorok között. Én, Sziszi, Noja és Patrik, aki még mindig fogta a karomat. Egy kis idő múlva Noja bólintva helyet foglalt, ezzel lezártnak tekintve a témát. Sziszi másodpercek elteltével az ajtóra pillantott, mintha a menekülést fontolgatná, de inkább úgy döntött, nem alázza meg magát még jobban, úgyhogy lesütött szemmel helyet foglalt.
Ketten maradtunk. Patrik nem sokkal később elengedte a karomat, mire megfordultam, hogy a szemébe tudjak nézni. Csodálkozva tapasztaltam, hogy milyen közel áll hozzám.
- Én… izé… Köszönöm, hogy lerángattál Szisziről. Ha nem teszed, valószínűleg most sánta lenne. – suttogtam, nehogy bárki más is hallja, bár a terem végében álltunk, úgyhogy erre nem volt sok esély. Patrik halkan felnevetett.
- Nincs mit, de… Amit Sziszi mondott… Kiről beszélt? – kérdezte és valami furcsát láttam a szemében.
Talán kíváncsiságot.
- Tessék? – kérdeztem vissza.
- Azt mondta, el akarod lopni valaki barátját. Kiről beszélt? – fejtette ki jobban a kérdést.
- Ó! Senkiről, csak… - kezdtem, de éreztem, hogy elpirulok.
- Liz! – nézett rám felvont szemöldökkel.
- Igen?
- Hazudsz. – közölte szemrebbenés nélkül.
- Mi? – kerekedett ki a szemem – Nem hazudok. Tényleg nem volt benne semmi i… - kezdtem, de ekkor olyasmi történt, amit akkor sem hittem volna el, ha valaki a képembe ordítja. Patrik… - te jóságos ég!!! – minden tétlenkedés nélkül megcsókolt.
Igen, tényleg megcsókolt.

Alíz