Meghoztam nektek az új részt, remélem, tetszeni fog mindenkinek! Ez egy hosszabb fejezetnek az első része, úgyhogy kicsit lezáratlan a vége...
A jó hír az, hogy a szünetben majd lesz időm írni, úgyhogy valószínűleg több részt is össze tudok hozni, mint szoktam és lesz egy kis meglepetésem is karácsonyra :)
Aki elolvasta a részt, nyugodtan komizzon, és aki még nem tette meg, az feliratkozhat rendszeres olvasónak!
Oldalt elindítottam egy szavazást, úgyhogy mindenki részt vehet benne, aki akar!
Még annyit, hogy a másik blogon is van új, úgyhogy oda is benézhettek, és ott is várom a feliratkozókat! ( Changes and Choices )
Jó olvasást Törpillák, és ne felejtsetek komizni! :)
Hugs&kisses
Ria:)
Október 10./Péntek
Két hét. Ennyi telt el az óta a bizonyos péntek óta, amikor minden fenekestül felfordult a 7.b osztályban. 26-án megtudtuk, hogy Rácz Patrik és Boka Noémi mostantól egy párt alkotnak. Sziszi szó szerint összeesett a döbbenettől, én átbőgtem egy egész hétvégét, pedig nem szokásom sírni, megkaptam az első egyesemet töriből, – megjegyzem, koránt sem az utolsót – összevesztem anyával, Földesivel és végül apával is, majd megpróbáltam elhitetni egy nagyon is okos emberrel, hogy nem zavar az újdonsült kapcsolata – sikertelenül.
Huh. Ez nekem sok volt egy napra. Miután rávettem magam, hogy papírra vessem az érzéseimet, ezáltal megörökítsem életem eddigi legrosszabb napját, egyszerűen nem hogy kedvem, de időm sem volt írni többé. De komolyan! Ez alatt a két hét alatt teljesen lefoglalt, hogy megpróbáljam kijavítani azt az egyest. De igazság szerint nem ez volt a legnagyobb problémám. Hanem Noja. Félreértés ne essék, nincs vele semmi különösebb bajom… illetve csak egy. Az az áldott jó esze. Ahányszor csak találkozunk és beszélek vele, folyamatosan azt érzem, hogy nem hisz nekem. Pontosan tudja, hogy hazudtam neki és tisztában van vele, hogy nagyrészt miattuk voltam magam alatt azon a pénteken és még utána is. Nincs mit tenni. Bár szinte csak egy hónapja ismerem, mégis úgy átlát rajtam, mintha együtt nőttünk volna fel. Vagy csak én vagyok olyan, mint egy nyitott könyv?
Fogalmam sincs, de különösebben nem is érdekel. A lényeg az, hogy ezt a csajt egyszerűen nem lehet félrevezetni. Ahányszor megkérdeztem tőle az elmúlt 2 hétben, hogy mi van Patrikkal, azt felelte, semmi, aztán témát váltott. Persze tudom, hogy nem vagyunk olyan „hű, de nagy” barátnők, de azért idegenek sem, – gondoljunk csak arra a péntek délutánra - de mégsem hajlandó semmit sem mondani nekem. Oké, igazából tényleg semmi közöm a kapcsolatához, de a lányok köztudottan szeretnek a barátjukról dumálni egy másik lánnyal. Mondjuk azért Nojára nem lehetne ráaggatni az „átlagos” jelzőt, de akkor is! Ő is lányból van! Akkor meg miért nem akar senkinek beszélni Patrikról? Mert hogy senkivel sem szokott róla beszélgetni. Már többen is kérdezgették, de mindenkit lerázott egy szimpla „semmi” –vel vagy „hagyjuk”-kal. Persze lehet, hogy csak nem akarja senkivel megosztani ezt a dolgot… Á, fogalmam sincs, de én valamiért azt érzem, hogy ennél több van e mögött. De vajon mi?
Nos, szomorúan jelentem, egyelőre nem jutottam semmire. Mert ugye addig világos, hogy velem miért nem akar erről dumálni, na de a többiekkel? Rejtély.
Mint már említettem, egyáltalán nem volt időm írni, viszont ez nem azt jelenti, hogy semmi érdekes sem történt a hetekben. Épp ellenkezőleg! Egész sok fejlemény van mostanság.
Az első és legfontosabb az mindenféleképpen Sziszi. Mióta megtudta, hogy az exének új barátnője van, ebből következően pedig valószínűleg végleg túltette magát rajta, úgy döntött, ettől függetlenül nem adja fel a küzdelmet, amit Patrik megszerzéséért folytat már nagyon régóta. Bár ha belegondolok, ez nem is harc, hiszen maximum saját magát alázza meg minden alkalommal, mivel a srácot pont nem izgatják a szánalmas próbálkozások. Viszont ennek ellenére még mindig nem fogta fel a helyzetet, úgyhogy napjai nagy részét azzal tölti „Roni” nevezetű ritka idegtépő természetű pasijával enyeleg a szünetekben, természetesen mindig ott, ahol Patrik tisztán láthatja őket. Szóval ő még nem adta fel. Ellenben velem.
Bizony, a második hír az, hogy úgy döntöttem, tovább lépek. Tudom, hogy ezt kell tennem. Hiszen sosem voltam az a fajta lány, aki saját magát megalázva is küzd egy fiúért, akit ráadásul alig ismer. Ugyan! Ez olyan felesleges, mint megmenteni egy halat a fulladástól. Miért harcolnék valakiért, aki észre sem vesz, és pluszba még boldog is egy barátnőm oldalán? Egyfelől eszem ágában sincs tönkrevágni a boldogságukat, másfelől pedig minek akarnám feleslegesen megszégyeníteni önmagamat egy fiú miatt? Semmi pénzért nem tennék ilyet, ezt a fajta viselkedést inkább meghagyom Sziszinek, ő úgyis profi benne.
Persze nemcsak ennyi minden történt mostanában. Ellenkezőleg! A legfontosabbat és számomra legörömtelibbet a végére hagytam. Szóvaaal… dobpergés… Sikerült kijavítanom azt az egyest! Juhú! Ez nekem hatalmas nagy megkönnyebbülés, hiszen én meg a töri, ugye két külön fogalom vagyunk, de ez már bizonyítottan nem számít hátránynak. Miután anya elkobozta a gépemet és a telómat, lehetőségek híján muszáj volt nekiülnöm és megtanulnom annak a bizonyos Napóleonnak a ritka hosszú és eseménydús életét, de miután ez sikerült, azért még voltak kisebb gondjaim. Illetve csak egy. Földesi nem engedett javítani. Bár már ezerszer bocsánatot kértem, 10 oldalas gyűjtőmunkát csináltam, egész órán csendben voltam, és még tanultam is minden egyes alakalommal, mégsem lágyult meg a szíve. Aztán a múlt héten, valamilyen csoda folytán úgy jött be a terembe, hogy a nevemet ordította. Mondanom sem kell, majdnem szívrohamot kaptam, annyira megijedtem, de mint végül kiderült, csak feleltetni akart. Feltételezem, azt hitte, addigra már meguntam a tanulást és megint ott tartunk, mint két hete, de legnagyobb szerencsémre tévedett. Miután egyszerűen nem tudott belekötni a feleletbe, egy morgás kíséretében befirkantotta a négyest, – mert ugye ötöst azért nem adhat, ne is reménykedjek – majd szó szerint hozzám vágta az ellenőrzőmet. Persze nekem ez volt a legkevesebb, hiszen odáig voltam meg vissza, hogy végre nem állok kereken 1,0-ra töriből. Hurrá!
Szóval ezek voltak a közelmúlt eseményei. De a mai napról még nem is beszéltem. Pedig aztán ha valamikor, hát most van miről!
A reggelem pontosan olyan volt, mint az összes többi. Anya vitt suliba, akivel mostanra már kibékültünk. Az épületbe érve letelepedtem a szokásos helyemre, s megvárva a fél nyolcat, felsétáltam a terembe. Ekkor még minden a legnagyobb rendben volt, Sziszi szokás szerint az ikreknek magyarázott valamit Patrikról, meg hogy Áron mennyire nem jó fej és csak azért van vele, mert féltékennyé akarja tenni az exét. Noja és Patrik a folyosón beszélgetett, Nyulas Márton (a stréber srác, akivel még egy szót sem váltottam idáig) Eriknek magyarázott valamit egy fizikai kísérletről, amit az utóbbi bamba fejjel hallgatott végig majd végül megkérdezte, hogy ki is az a Newton, csak mert neki erről az jut eszébe, hogy „új tonhal” (new ton… haha, nagyon vicces, igaza van). Erre Márton inkább egy sóhajtás kíséretében elölről kezdte a történetet. Zsombi és Ármin valamelyikük tolltartóját dobálta össze-vissza futkározva a teremben egészen addig, amíg fejbe nem találták az egyik ikret, aki szikrázó szemekkel fogta meg a tolltartót, majd sziszegve kezdett magyarázni Árminnak arról, hogy tönkretette a frizuráját, majd nemes egyszerűséggel a kiborította az eszköz teljes tartalmát a földre. Nos… igazából nem mondhatni, hogy bármi különös lenne ebben a pillanatképben, minden reggelünk ehhez hasonlít.
Én, Tami és Ella inkább csak csendben beszélgettünk, egészen addig, amíg be nem csengettek és ez így ment minden hátralevő szünetben. De aztán… eljött az ebédszünet. Miután az osztály visszatért a menzáról, még mindig volt húsz perc becsöngetésig, úgyhogy értelemszerűen mindenki elfoglalta magát. Nagyjából úgy tudnám jellemezni az egész helyzetet, hogy „színtiszta káosz”. Amit érdemes megemlíteni, az az, hogy Sziszi még mindig a Patrik vs. Áron sztorin lovagolt és megállás nélkül szidta a barátját Kovátséknak. Na és itt kezdődött el a 7.b osztályban történt eddigi legnagyobb balhé.
Hogy miért? Nos… abba a pillanatban, mikor Szilvi úgy döntött, kicsit hangosabbra veszi magát, az ajtóban megjelent Áron. Na és ez volt az a pont, mikor nem volt szükség fél órás ordibálásra, 10 szaktanárira vagy esetleg szikszalagra. A hetedik b ezúttal önszántából hallgatott el mindössze 2 másodperc alatt. Nincs mese, tudtuk, hogy itt most balhé lesz.
***
Áron karba tett kézzel nekitámaszkodott az ajtófélfának és várakozásteljesen meredt Sziszire, aki enyhén remegve tápászkodott fel a székéről. Félve kezdett a barátja felé sétálni, aki még mindig kifejezéstelen arccal nézett rá. Ajjaj.
- Khm. Szia. – próbálkozott Szilvi, de annyira szánalmasnak tűnt, hogy Áron csak egy megvető pillantásra méltatta.
- Hagyjuk a körítést, cukorfalat. Átvertél és kihasználtál. Nem érdekel a magyarázat. – jelentette ki Roni, mire Sziszi kicsit összerezzent. Mondjuk, nem csodálom.
- De… - kezdte volna, viszont Áron leintette.
- Könyörgöm, el se kezdd. Annyit azért nem jelentesz nekem, hogy meg is hallgassalak. – vágta oda fél vállról, majd sarkon fordult és elviharzott.
Sziszi még percekig az ajtóban rostokolt és valahogy úgy tűnt, most bárhol szívesebben lenne, mint az osztálytársai szeme előtt, teljesen megalázva. Most mondhatnám, hogy sajnálom, de akkor hazudnék. Ő tehet mindenről.
Az ikrek már megint felszívódtak, gondolom be nem mocskolnák a nevüket Sziszi miatt, úgyhogy „barátnőjük” egyedül álldogált az ajtóban és úgy tűnt, nem sok kell ahhoz, hogy elsírja magát. Még a válla is remegett. De aztán olyasmi történt, amire egyáltalán nem számítottam. Hirtelen megpördült, így kerülve szembe az egész osztállyal. De ahogy szemügyre vettem az arcát, nyoma sem volt rajta könnyeknek. Ugyan mit is képzeltem? Sziszi az utolsó, akiből kinézem, hogy mindenki előtt sírva fakadjon. Viszont bár könnyek nem, valami más megcsillant a szemében. Valami, ami én dühnek és bosszúvágynak könyveltem el.
És igen. Ebben a pillanatban tört ki a valódi balhé.
áááá! tűkön ülök, úgy várom a folytatást. siess mert nagyon szúúúr! XD :))))
VálaszTörlésja és gratulálok az 1000 oldalmegjelenítéshez
VálaszTörlésSietek, nehogy szúrjon :DDDD és köszönöm, el sem tudom hinni, hogy átléptük az ezer oldalmegjelenítést!! :))))
VálaszTörlésez nagyon jo lett mar nagyon vartam ❤❤
VálaszTörlésKöszönöm szépen :))))
VálaszTörlés