7. Egy különleges reggel

Szeptember 22./hétfő

2 hét. Pontosan ennyi idő telt el azóta, hogy Patrik bejelölt Facebookon. Ez akkor, abban a percben mérhetetlen nagy örömmel töltött el, de most... Ez az esemény, mint utólag kiderült, semmin sem változtatott. Hiába vártam, hogy majd egyszer rám ír vagy esetleg a suliban leszólít. Semmi ilyesmi nem történt, még csak rám sem nézett, mintha láthatatlan lennék. Persze mit is gondoltam? Egy olyan srác, mint ő észre sem veszi a magamfajtákat, mellé egy olyan lány való, mint Sziszi. Ez így van rendjén, engem nem zavar, hogy tojik a fejemre. MONDOM NEM. Jó, még a vak is látja, hogy ez kamu... Az igazság az, hogy a jelenlegi helyzet teljesen kiborít engem. Eljutottam arra a pontra, hogy már nemcsak szimpi nekem ez a srác, hanem lassan kezdek beleszeretni. Ő pontosan olyan, amilyen fiúról mindig is álmodtam. Kedves, vicces, jó fej és még sorolhatnám karácsonyig. Sajnos ő nem így gondolkodik rólam. Valószínűleg csak egynek tart az osztálytársai közül, akit minden nap lát és megjegyzi a nevét, bejelöli Facen, de ennyi. Számára egy lány vagyok, akit még csak a barátjának sem mondhat, nemhogy a szerelmének. Erre nem tudok mit mondani. Max annyit, hogy ezt megszívtam... Hiába mondja Tami és Ell, hogy szerintük minket egymásnak teremtettek, ezt valahogy nem tudom elhinni. És ha így is van, ez sosem derül ki, ha minden úgy alakul, ahogy eddig. Persze még csak most kezdődött el a suli, de akkor is! Érzem, hogy ez nem csak átmeneti helyzet. Jaj nekem.
Ezekkel a gondolatokkal kezdtem készülődni ma reggel, amikor még fogalmam sem volt a mai nap eseményeiről, pedig ha tudtam volna...
Csigalassúsággal vánszorogtam fel-alá a házban, mire végre elkészültem. Anyuval beültünk a kocsiba és a suliig egy szót sem szóltunk egymáshoz. Hát igen, ilyenek ezek a hétfő reggelek.
Csendesen léptem be az ajtón, majd ásítva foglaltam helyet már megszokott helyemen az aulában. Előhalásztam a könyvemet, de miután a szememet is alig tudtam nyitva tartani, inkább félretettem. Térdemen támaszkodva néztem a padlót és erősen koncentráltam, nehogy elaludjak, mert azt hiszem, az nem vetne rám jó fényt. Igyekezetem ellenére háromszor aludtam el majdhogynem, és már ott tartottam, hogy elmegyek a mosdóba, hátha segít a hideg víz, amikor is olyasmi történt, amire gondolni se mertem volna. Rácz Patrik sétált be az épületbe. Mint mindig, ma reggel is totál menőn nézett ki. Fekete csőfarmer, világoskék ing, fehér Converse és felzselézett haj. Minden lány álma. Örülnék, ha én kivétel lennék ez alól, mert akkor valószínűleg nem szenvednék ennyire, de hát nincs így. Ugyanúgy bámulom őt, mint azt bárki más tenné a helyemben. Atyaég, mikor lettem én ilyen? Úgy tűnik, ilyen a szerelem. Teljesen meghülyít.
Hirtelen feleszméltem a pillanatnyi sokkhelyzetemből és rájöttem, hogy fogalmam sincs, mit keres itt a srác kora reggel. Általában utolsók között érkezik, de akkor mire véljem ezt? Talán... Nem! Az lehetetlen. Ugyan miért akarna látni engem? Ez hülyeség. Néha le tudnám csapni saját magamat a hülye gondolataim miatt. Általában az ilyenek okozzák a vesztemet.
Miközben magamat szidtam gondolatban, valószínűleg elfelejtettem elkapni a tekintetemet Patrikról és ezt ő is észrevehette, mivel rám nézett és felhúzta a szemöldökét. Atyaég! De ciki! Fogalmam sem volt, mit tegyek, úgyhogy a jó öreg "mi van?"-tekintettel néztem vissza rá. Tudom, az ész határtalan, de ennél jobb tényleg nem jutott eszembe így kora reggel, leblokkolva.
Patrik még mindig furán méregetett, de miután megajándékoztam értetlen pillantásommal, úgy tűnt, elgondolkodott valamin, majd vállat vonva megindult... Felém. Te szent szörfdeszka! Mindjárt elájulok, most mit kéne tennem? Valószínűleg tanácsos lett volna nyugodtnak tűnni, de ez eléggé lehetetlennek bizonyult ebben a helyzetben. Meghökkenve követtem mozdulatait, egészen addig, amíg nem ért oda mellém.
- Szia... Alíz, ugye? - kérdezte elgondolkodva kicsit a nevemen, majd táskáját ledobva a földre, lehuppant a mellettem lévő székre, majd lazán kinyújtotta és keresztbe vágta a lábait. Elképedve néztem rá, ugyanis arra nem számítottam, hogy le is ül. Gondoltam, idejön köszönni vagy valami, de nem. Ő ezt máshogy képzelte és mit ne mondjak, eléggé meglepett vele, hiszen egy árva szót nem váltottunk egymással, amióta csak megismertem. Jaj... Basszus, mondanom kellett volna valamit vagy köszönni, de én csak ültem ott kukán. Köhintettem egyet, majd kinyögtem az első értelmes gondolatot, ami eszembe jutott.
- Szia. - mondtam idegesen. Oké, bravó, ez már haladás.
- Szia. - mondta ő is, mire akaratlanul is elmosolyodtam, és ezzel kicsit oldódott is a bennem lévő feszültség.
- Ezt már mondtad. - szólaltam meg.
- Tudom, csak az kábé 3 perce volt. - vigyorodott el, mire zavarba jöttem. Klassz, azt hittem már nem izgulok annyira, erre kiderült, hogy mégis.
- Nekem nyolc. - vontam vállat "nemtörődöm" stílusban, mire rám mosolygott. Jaj, de szép a mosolya! Te jó ég, és azok a gödröcskék a szája szélén... Észrevétlenül megcsíptem az alkaromat, nehogy megint elkalandozzak, majd megszólaltam.
- Khm. És amúgy, hogyhogy ilyen korán jöttél? - kérdeztem normális hangnemben, pedig belül majd szétvetett az ideg.
- Hiányzott a suli. - vágta rá, mire felkacagtam.
- Na persze.
- Nem hiszel nekem? - húzta fel a szemöldökét.
- Nem. - néztem vele farkasszemet. Azt hiszem, ez hiba volt, ugyanis így elvesztem gyönyörű szemeiben. Ha akkor nem szólal meg, tuti így maradok örökre.
- Jól teszed. - nevetett fel, mire gyorsan elkaptam a tekintetemet és én is felnevettem.
- Egész jó fej vagy. - csúszott ki a számon, de rögtön meg is bántam. Én teljesen hülye vagyok, hogy mondhattam ilyet egy srácnak?
- Kösz. Te is az vagy. - mondta, mire kérdőn néztem rá. Most süket vagyok vagy tényleg azt mondta, hogy jó fej vagyok? Vááá. - Miért nézel rám így? - kérdezte, mire hirtelen azt sem tudtam, mit csináljak.
- Mi? Nem… Vagyis... Nem gondoltam volna, hogy szerinted jó fej vagyok. 5 perce sincs, hogy ismerjük egymást. - dadogtam össze-vissza és csak reménykedni tudtam, hogy értette, mit mondtam.
- Ez vicces, mert te mondtad előbb. - röhögött fel, mire leesett, mekkora barom vagyok. Komolyan, néha fáj, milyen hülyeségek jönnek ki a számon. Hát erre én már nem tudtam és nem is akartam semmit mondani, egyszerűen csak elnevettem magam, mire a felügyelőtanár ránk szólt, hogy csöndesebben. Mind a ketten bólogatni kezdtünk, de amint elfordult, újra összenéztünk és elnevettük magunkat, persze kicsit csöndesebben.
- Aranyosan nevetsz. - szólalt meg hirtelen Patrik, mire döbbentem fordultam felé, de nem jött zavarba, ellenben velem.
- Köszönöm? - mondtam, de inkább kérdésnek hangzott.
- Tudod, sosem szoktam csajokkal lógni, de te egész jó fej vagy. Mindegyikőtök ilyen vagy csak te? - kérdezte, mire elfelejtettem levegőt venni.
- Ezt hogy érted? - nyögtem ki végül.
- Hát... tudod, a lányok általában mindig azzal vannak elfoglalva, hogy néznek ki meg ilyenek, de így elsőre gondoltam, te nem ilyen vagy. - magyarázta meg előző kijelentését.
- Hát annyi szent, hogy nem szoktam 2 órát állni a tükör előtt. De például a Kováts-ikrek meg Sziszi nevében nem beszélhetek. - mosolyodtam el kissé gúnyosan, mikor az említett személyekre gondoltam - Ó, bocs, te meg Sziszi... - kezdtem volna szabadkozni, mikor leesett, hogy épp az exét gúnyolom ki, de közbevágott.
- Sziszi már nagyon régen hidegen hagy. - nézett a szemembe.
- Értem. - néztem rá gyanúsan és próbáltam eldönteni, igazat mond-e.
- Nem hiszel nekem? - húzta fel a szemöldökét.
- Épp azt próbálom eldönteni, hogy higgyek-e. - vigyorodtam el.
- Ebben segíthetek. Nyugodtan hihetsz nekem, mivel Sziszi annyira hidegen hagy engem, hogy mióta szétmentünk, rá se néztem, meg amúgy is... Volt már azóta barátnőm. Mondjuk már szakítottunk, de van egy másik lány is... Tudod, aki tetszik, de ez köztünk marad, oké? - kérdezte egy kacsintás kíséretében, mire megpróbáltam normális fejet vágni és mosolyogni, de erősen gyanítom, nem sikerült. Másik lány? Jaj, ne! Nem elég nekem Sziszi meg a többi csaj, akinek bejön Patrik, de a srácnak még be is jön valaki. Ilyen az én szerencsém: semmilyen.
- És... Nem gondolod, hogy el kéne mondanod annak a csajnak? - kérdeztem, megpróbálva normál hangszínt megütni.
- Hát... igazából már tudja, de mindegy, így is túl sokat tudsz, a végén még el kell intézzelek! - röhögött, és én sem tudtam visszafogni magam - De most komolyan. - nézett mélyen a szemembe, miután lenyugodtunk - Senkinek egy szót se, oké?
- Lakat a számon. - vigyorogtam rá - Várj, és ha azzal a lánnyal beszélek, akiről szó van? - néztem rá hatalmas mosollyal a fejemen.
- Vele nehezen tudnál beszélgetni. - vágta rá, mire összehúzott szemmel néztem rá.
- Mi?
- Azt se tudod, ki az... - nézett rám értetlenül. Oké, ott a pont.

- Jogos. - nevettem el magam újra.
Ebben a percben végigfutott a hideg a hátamon és hirtelen úgy éreztem, valaki figyel. Kíváncsian néztem körbe, de nem kellett sokáig keresnem, ugyanis 2 másodperc múlva Sziszit és gyilkos szempárját pillantottam meg a tömegben, aki ha tud, ezer százalék, hogy felnyársal a szemével.