2016. március 6., vasárnap

Utószó - Vége az első évadnak

Drága Törpilláim!
Nem is tudom, hol kezdjem. Elmondhatatlanul hálás vagyok egytől egyig mindegyikőtöknek, amiért végigkísértétek velem együtt az első évad eseményeit. El sem tudjátok képzelni, mennyi örömöt okoztatok nekem már azzal is, hogy itt voltatok, vártátok az új részt, olvashattam a kommentjeiteket, a véleményeteket, hogy szórakoztathattalak benneteket a fejezetek történéseivel. Higgyétek el, ez nekem egy hatalmas boldogság volt, és remélem, hogy a 2. évad során is részem lehet benne!
Vagytok páran, akik feliratkoztatok rendszeres olvasónak (szám szerint 25-en), és még többen, akik szimplán csak követtétek a blogot. Szeretném, ha tudnátok, mindegyikőtöknek hálás vagyok a történetre szánt összes másodpercért, mert nélkületek nem lett volna az igazi. Nem tudok mindenkit felsorolni, de a feliratkozottakat igen, és ezt szeretném is megtenni.
Hatalmas köszönetet és ölelést küldök az összes Törpillának: S. Em, Berki Lili, Vály Luca Dorottya, Skyler, Linda, Nagy Flóra, Bartuss Luca, Renesmee808, Felhő, Liliom, Lexie Stevenson, Poroszlai Kinga, Forever Alone, Charlotte M. Poésy, Fodros Maja, Boci Csoki, Kővári Hanna, Gáspár Zsófia, Csincsilla, Genevieve Hall, Rádi Regina, #TiTi# Lány, Jánky Sára Luca, Jozsa Iza és Hénop Hajnalka. Rajtuk kívül pedig szeretnék megemlíteni még egy embert, akiről biztosan tudom, hogy minden egyes részt az elsők között olvasott el, és izgatottan várta a folytatásokat annak ellenére, hogy nem tudott feliratkozni: Dodó, tudod, hogy nagyon szeretlek! <3
Ez a történet valójában egy iszonyatosan egyszerű, teljes mértékben alapsztorival rendelkező blognak indult, melynek egyetlen célja a kezdetekben az volt, hogy ne unatkozzam végig az akkori nyár hátralevő részét. Be kell vallanom, semmi elképzelésem sem volt, egyszerűen csak írni kezdtem, ami azért meg is látszik az első pár részen. Viszont úgy gondolom, hogy amint haladt előre a cselekmény, sikerült egyre több szálat és bonyodalmat belefűznöm a történetbe, érdekesebb lett az egész. Merem remélni, hogy Ti is így gondoljátok, és szerettétek annyira ezt az évadot, mint én, mert őszintén szólva, nekem az életem részévé vált a blog.
Sokszor azon kapom magam, hogy akaratlanul is újabb ötletek, esetleg szereplők formálódnak meg a fejemben, és alig várom, hogy megvalósítsam őket. Kiskorom óta írok történeteket, igazából nem is emlékszem olyan időszakra, mikor ne alkottam volna valamit akár fejben, akár valóságosan is. Az írás, a történetek, ez a blog olyan szinten alapoz meg mindent körülöttem, hogy az egyesek számára szerintem elképzelhetetlen. Mikor például zenét hallgatok, közben új részletek, néha teljes cselekmények kelnek életre a fejemben, és számomra ez jelenti a pihenést: zene és írás.
Ez a blog pedig… Igazán közhelyesen hangzik, de igaz: megváltoztatta az életemet. Egyszer csak a mindennapjaim részévé vált, hozzátartozott a „normális kerékvágáshoz”. És ami számomra a legtöbbet jelenti: hivatalosan is kijelenthetem, először fejeztem be 30 oldalnál hosszabb történetet, ugyanis ez az iromány 150 és fél oldalasra sikeredett. Nekem ez egy hatalmas sikerélmény, és büszke vagyok rá, hogy idáig eljutottam, de ne feledjétek, ez Nektek is köszönhető. Ha Ti nem vagytok, és nem várjátok ilyen lelkesen a folytatást, higgyétek el, még mindig a 10. résznél tartanék!
És hogy mi lesz ezután? Ami az első évadot illeti, az elejétől a végéig átnézem, kijavítom a hibákat és kiegészítem a történetet, hogy valóban kerek egész, befejezett írásnak lehessen tekinteni, de mindez nem fog felkerülni a blogra, csak magamnak csinálom meg. Annyi még biztos, hogy gőzerővel nekilátok a 2. évadnak, és átalakítom az oldal kinézetét is. Természetesen hamarosan érkezik az új prológus is, majd nem sokkal utána az első rész. Annyit elárulok a folytatásról, hogy 2 évvel később játszódik, és tele lesz meglepetésekkel, amiken még én is megdöbbentem, mikor először eszembe jutottak, úgyhogy sok izgalomra lehet számítani.
Végezetül pedig egy kis statisztika:
Ezen bejegyzés felkerülésekor 419 komment, 25 feliratkozott, összesen 49 olvasó, 18240 megtekintés és 2 díj volt a blogon. Számomra ezek hihetetlen számok, és mindegyikért egytől egyig hálás vagyok Nektek!
Ezzel az utószóval pedig lezárom az első évadot. Remélem, jól éreztétek magatokat Alízzal, a többi szereplővel és persze a nem mindennapi „kalandjaikkal”, és egyetértetek abban, hogy ez valóban „Egy különleges lány története” volt.

Hugs&Kisses
Ria:)

ui: Találkozunk a következő évadban! <3

8 megjegyzés:

  1. Nagyon kedves vagy, igazán meglepődtem, amikor megemlítettél. Most itt ülök a fürdőszoba szőnyegen, ugyanis csak így tudom elkerülni a tanulást, mert kár lenne tanulásra pazarolni azt az időt, amit veled tölthetek. Gyönyörű befejezés lett, tökre meghatódtam. Te ihlettél meg, adtál annyi önbizalmat, hogy én is elkezdjek írni! Én igazán komolyan gondoltam azt, hogy beszélek egy könyvkiadóval, hogy adják ki könyv formájában. Ezt a blogot mindenkinek csak ajánlani tudom, az eleje is nagyszerű volt!! Jézus Ria mit műveltél? Nem tudom megfogalmazni amit most érzek, olyan erős a kötődésem e könyv iránt! Remélem nem adod fel, én mindig itt leszek, végig kísérlek a másofik évadon is

    Xoxo
    Lili

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem véletlen, hogy megemlítettelek, ez a minimum azok után, hogy végigolvastad a blogot, és támogattál! Köszönöm <3 Megtiszteltetés számomra, hogy azt mondod, én ihlettelek meg, és nagyon szívesen elolvasnám az írásodat, ha megengeded!
      Számomra hihetetlen, hogy Te tényleg könyvértékűnek tartod ezt a blogot, és fogalmad sincs, mennyit jelent ez nekem!
      Én a szobám szőnyegén ülök, és még mindig képtelen vagyok elhinni a szavaidat, annyira jól esnek!
      Ígérem, nem adom fel, és örömmel látlak a második évadban velem tartók között! <3
      xxRia

      Törlés
  2. Ursiteeen! Vege az elso evadnal! El sem hiszem! Nem tudom elegszer mondani h milyen tokeletes tortenetet irtal! Peldakepemvagy! Imadlak es varom a kovetkezo evadot! ❤❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még én sem tudom teljesen elhinni, hogy vége az évadnak :D Nagyon örülök, hogy ennyire tetszett a történetet, és köszönöm szépen a dicséretet! <3 Meg persze azt is, hogy végigolvastad a blogot! *-*
      xxRia

      Törlés
  3. Hali!
    Hú... Nem is tudom mit mondhatnék még😉
    Furi érzés volt amikor ott olvastam a nevem a többieké között :)
    Jó döntésnek bizonyult feliratkozni erre a csodás blogra 😊 Kár lett volna kihagyni ezt a szuper történetet ;)
    Aj aj. Mi lesz akkor, amikor majd ugyanígy fogunk itt állni csak a második évad után?
    Mi lesz utána? Igazán megszerettem ezt a történetet 😉😘 Tovább akarom olvasni az írásaidat :)
    Ugye majd valamikor belekezdesz egy másik történetbe? Azt ajánlom... 😁
    Na de ne rohanjunk ennyire előre... Még csak az első évad végénél tartunk
    Pihend ki magad😃 Mi majd nyálcsorgatva várjuk a következő részeket 😁
    Mikorra várhatók? Addig gyűjtöm a nyálam xd
    Ölelééés xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Semmi kincsért sem hagytam volna ki a nevedet, ez a minimum, amit megérdemelsz a sok támogatásért és kommentért! <3 Alig tudom elhinni, hogy tényleg "csodásnak" és "szupernek" tartod a blogot, annyira jól esik! *-* Természetesen a második évad után sem áll meg az élet, újabb történettel fogok jelentkezni. ;)
      Egyébként a következő évad 2-3 hét múlva érkezik, úgyhogy lesz időd "gyűjteni a nyálad". xd :D
      xxRia

      Törlés
  4. Jajj Ria, annyira cuki lett ez az egész. A történet, az utószó és úgy minden. Számomra a megtiszteltetés, hogy támogathattalak, remélem a második évadot is végigizgulhatom veled :p. Annyira szép lett a vége, csak gratulálni tudok, 150 és fél oldal nem kis teljesítmény. Alig várom a második évadot, sok ihletet és puszit külök a kedvencemnek: Skyler

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöööm *-* Én is remélem, hogy a második évad során is velem/velünk tartasz, nélküled nem lenne az igazi! ;) És nagyon-nagyon-nagyon boldog vagyok, amiért tetszett a befejezés! <3
      xxRia

      Törlés