17. Nem az első, de a legjobb

Halihó!

Egy kisebb (oké, hosszabb) kihagyás után új résszel jelentkezem, és nem is akármilyennel. Ha bárkinek szüksége van egy kis boldogságlöketre - és legyünk őszinték, kinek nincs -, akkor annak szeretettel ajánlom a figyelmébe Alíz életének (eddigi) legboldogabb napját. December 28. mostantól pirosbetűs ünnep. 💋

Enjoy!

xxx Ria

***

December 28. — csütörtök

Az elmúlt tizenhárom nap úgy röppent el, mintha csak tizenhárom másodperc lett volna. Már majdnem két hét telt el azóta, hogy Noel megcsókolt a kosárpálya közepén, de még mindig nem sikerült teljesen felfognom, hogy azzal a csókkal kezdetét vette egy váratlanul komoly kapcsolat. Hamar kiderült ugyanis, hogy mindketten elég erős érzéseket táplálunk a másik iránt.
- Csak hogy tisztázzuk. Mi most akkor együtt vagyunk? — torpantam meg hirtelen, miközben összekulcsolt kezekkel sétáltunk ki a parkból azon a bizonyos estén hetekkel ezelőtt.
Noel elnevette magát.
- Igen, Gólkirálynő. Attól tartok, hogy “mi most akkor együtt vagyunk”. Csak nem azon gondolkodsz máris, hogy hogy szabadulj meg tőlem? — kérdezte felvont szemöldökkel, de a szeme játékosan csillogott.
- Éppen ellenkezőleg.

***

Már hetek óta szokásunk volt esténként együtt focizni, mióta viszont összejöttünk, ezek a találkozók némileg átalakultak. Egyrészt sokkal hosszabbak lettek, másrészt pedig, ha őszinte akarok lenni, a hangsúly jelentősen áthelyeződött a focizásról a csókolózásra.
- Átlátok ám rajtad — rázta meg a mutatóujját fenyegetően Noel, miután kicsit eltávolodtam tőle egy hosszabbra sikeredett csók után. Természetesen a mai délutánt is a kosárpályán töltöttük.
- Fogalmam sincs miről beszélsz — vontam meg a vállamat ártatlanságot színlelve.
- Csak el akarod terelni a figyelmemet a játékról — mutatott a labdára.
- Nincs szükségem ilyen álnok húzásokra ahhoz, hogy nyerjek.
Továbbra is ártatlanul pislogtam fel rá.
- Akkor csak nem tudsz ellenállni nekem?
- Erre a kérdésre inkább nem válaszolnék, így is elég nagy már az egód.
Noel elnevette magát, a következő pillanatban pedig már vissza és tértünk a focizáshoz, vérre menő harcot vívva a labdáért. Egy perccel később diadalmasan emeltem a magasba a kezemet, miután Noelt kicselezve sikerült gólt lőnöm.
- Ezt próbáld meg felülmúlni — pillantottam rá kihívó tekintettel.
Arra számítottam, hogy elmegy a labdáért és újrakezdjük a párharcunkat, de ehelyett egy szó nélkül odalépett elém, és egy olyan csókkal ajándékozott meg, hogy attól még a nevemet is elfelejtettem egy pillanatra.
- Oké, lehet, hogy hajlandó vagyok beismerni, hogy sikerült felülmúlnod — motyogtam kissé kábán, amikor mindössze néhány centire eltávolodtak az ajkaink.
- Nem úgy volt, hogy így is túl nagy már az egóm? — kérdezte, szinte csak lehelve a szavakat. A szemébe nézve a jól ismert játékosság mellett valami mást, egyfajta komolyságot is felfedeztem.
- Néha azért nem árthat karbantartani a te egódat sem — suttogtam.
Noel halkan felnevetett, majd a kezét felemelve a fülem mögé tűrt egy hajtincset.
A következő mondatomat egyáltalán nem gondoltam át, egyszerűen csak kicsúszott a számon.
- Senki sincs ma otthon.
Noelnek azonnal felszaladt a szemöldöke egészen a hajvonaláig.
- Csak nem el akarsz csábítani, Gólkirálynő?
Nem esett volna nehezemre zavarba jönni abban a pillanatban, de minden erőmmel azon voltam, hogy ne boruljon lángba az arcom.
- Én semmi ilyet nem mondtam — vontam meg a vállamat, egy titokzatos mosolyt villantva felé.
- Biztosan félreértettem valamit — suttogta Noel közelebb hajolva hozzám.
- Biztosan — suttogtam én is.

***

Fél órával később Noel akkora lendülettel döntött neki a szobám ajtajának, hogy a fal is beleremegett. És én egy cseppet sem bántam.
- Biztosan ezt szeretnéd? — lehelte két csók között.
- Egészen biztos — húztam vissza magamhoz a nyakánál fogva.
És ez alkalommal valóban biztos is voltam benne. Ha akartam volna, sem lettem volna képes összehasonlítani ezt a Noellel töltött délutánt a születésnapi bulim éjszakájával.
Annak ellenére, hogy tudta, nem ez az első alkalmam, Noel elmondhatatlanul figyelmes és óvatos volt.
- Olyan gyönyörű vagy — suttogta a fülembe, amikor már mindkettőnk ruhái szanaszét hevertek a földön. El akartam neki mondani, hogy ő is gyönyörű (szinte már bűn, hogy azokhoz a csillogó zöld szemekhez ilyen szimmetrikus arc és kidolgozott test párosul), de annak valószínűleg röhögés lett volna a vége mindkettőnk részéről. És abban a pillanatban nem volt kedvem nevetni.
Válaszul inkább Noel mellkasára mászva lecsaptam az ajkaira, miközben ő olyan szorosan ölelt magához, mintha attól félt volna, hogy elszökök. Arra gondoltam, hogy a gerince miatt könnyebb lenne neki, ha én lennék felül, ő azonban hamar egyértelművé tette, hogy ilyesmi meg sem fordult a fejében. Egy határozott mozdulattal a hátamra fordított és fölém hajolva az eddigieknél is szenvedélyesebben kezdett csókolni.
Egy pillanatra megszakítva a csókunkat kissé aggodalmas tekintettel pillantottam fel rá.
- Nem lenne jobb a gerincednek, ha…
- Nem — vágta rá azonnal, azt sem hagyva, hogy befejezzem a kérdést.
Noel valószínűleg látta rajtam, hogy nem vagyok teljesen meggyőzve, így minden bizonnyal arra a következtetésre jutott, hogy legjobb lesz elterelni a figyelmemet. Mire észbe kaptam, a feje már el is tűnt a takaró alatt a lábaim között. A terve tulajdonképpen bejött. Másodpercekkel később már arra sem emlékeztem, mit akartam kérdezni az előbb.

***

- Wow. — Összesen ennyit voltam képes kipréselni magamból, amikor már Noel mellkasán fekve pihegtem.
Noel halkan elnevette magát.
- Egyetértek. Wow.
- Örülök, hogy a nagyobb kiszerelést választottuk. Úgy érzem, szükség lesz rá — biccentettem az éjjeli szekrényen heverő óvszeres dobozra, amit úton hazafelé szereztünk be. A pénztáros (számomra érthetetlen okokból kifolyólag) elég megvető pillantásokat vetett ránk, miközben lecsippantotta a dobozt, ami akár egy igencsak kínos élmény is lehetett volna számomra, de őszintén szólva oda sem figyeltem rá. Csak arra tudtam gondolni, hogy mikor érünk már végre haza.
Ha lehetséges, Noel vigyora az eddiginél is szélesebb lett.
- Nem tudsz betelni velem, Gólkirálynő? — kérdezte a fülem mögé tűrve egy kósza tincset, ami szinte azonnal újra az arcába hullott.
Megforgattam a szememet.
- Hogy vagy képes ekkora egóval élni?
- Örülj neki, hogy az egóm méretarányos a… — Egy gyors csókkal befogtam a száját, mielőtt még befejezhette volna a mondatot.
Óvatosan átfordított a hátamra és fölém hajolva megsimította az arcomat.
- Csak hogy tudd, én biztosan nem tudok betelni veled — jegyezte meg a szokásos csintalan mosollyal az arcán, a szeméből azonban komolyság sugárzott.
- Helyes — vigyorodtam el, és fél kézzel közelebb húztam magamhoz, miközben a másikkal már az éjjeliszekrényen heverő dobozt igyekeztem kitapogatni.

***

- Mikor ér haza a családod? — kérdezte Noel, miközben kényelembe helyezte magát a karjaimban, fejét a mellkasomon nyugtatva. Ahogy az ujjaimmal beletúrtam az izzadságtól kissé nedves göndör fürtjeibe, úgy éreztem, a szívem minimum kétszeresére nőtt. Egészséges egyáltalán ennyire boldognak lenni?
- Gólkirálynő?
- Hm? — Előfordulhat, hogy egy kicsit elmerültem a haja piszkálásában.
- Azt kérdeztem, mikor ér haza a családod — pislogott fel rám kérdő tekintettel.
- Holnap délután. Wellnesselni mentek.
- Nélküled? — kérdezte összeráncolt szemöldökkel.
- Azt mondtam nekik, hogy holnap reggel kihagyhatatlan edzésem van — vallottam be lesütött szemmel.
- Miért?
Válasz helyett vetettem rá egy sejtelmes pillantást.
- Várjunk csak. Szóval te ezt kitervelted? — Noel hitetlenkedve meredt rám, én pedig csak megvontam a vállamat.
- Talán nem akartad, hogy elcsábítsalak? — rebegtettem meg a szempilláimat ártatlanul.
Noel válasz helyett hátravetett fejjel felröhögött, és ezt látva én sem tudtam tovább visszafojtani a kitörni készülő nevetésemet. Miután sikerült lecsillapodnia, megajándékozott egy igencsak szenvedélyes csókkal. Azt hiszem, ezzel választ kaptam a kérdésemre.
- Meddig tudsz maradni? — kérdeztem, miután az ajkaink eltávolodtak egymástól. A gyomrom görcsbe rándult a gondolattól, hogy egyszer fel kell kelnünk innen.
- Ameddig szívesen látsz — támaszkodott fel a könyökére.
- Vigyázz, mit kívánsz, a végén még örökre itt ragadsz.
- Lehet róla szó. — Az önelégült vigyorát csak egy csókkal tudtam letörölni az arcáról.
Amikor eltávolodtak egymástól az ajkaink, rá kellett harapnom a nyelvemre, nehogy szavakba öntsem a gondolatot, amit szorgosan igyekeztem visszatuszkolni az agyam mélyére.
- Mi az? — fürkészett Noel kíváncsian.
- Honnan tudod, hogy van valami?
- Olyan fejet vágsz, mintha alhasi görcseid lennének.
Hangosan felnevettem.
- Ez furcsán specifikus volt.
- Tehát? — vonta fel a szemöldökét, nem engedve el a témát.
Egy drámai sóhajt követően kiböktem azt, ami már egy ideje foglalkoztatott.
- Csak azon gondolkodtam, — kezdtem bele, zavartan bíbelődve a takaróm anyagával — hogy hány… Khm. Szóval tudom, hogy neked már… Izé… Elég sok tapasztalatod van.
Vicces, hogy hosszú órákat töltöttem vele meztelenül az ágyamban anélkül, hogy egy pillanatra is zavarba jöttem volna, erre most egy egyszerű kérdés feltevésétől is lángba borult a fejem és egy értelmes mondatot sem tudtam kinyögni.
Noel ezzel szemben természetesen öntelt vigyorral a fején élvezte a szenvedésemet.
- Hé, ez nem vicces — förmedtem rá.
- Ó, dehogynem — nevette el magát. Amikor bosszúból elkezdtem csikizni a nyakát, hamar megváltozott a véleménye.
- Oké, oké, visszavonom, egyáltalán nem vicces nézni, ahogy próbálod kinyögni a kérdést, hogy hány lánnyal feküdtem le előtted.
Megforgattam a szememet. Egy szavát sem hittem, de megkegyelmeztem neki és felhagytam a csikizéssel abban a reményben, hogy megválaszolja a kérdésemet anélkül, hogy nekem is fel kellene tennem.
Mindketten egymás felé fordulva feküdtünk a párnámon, én pedig türelmetlenül vártam a válaszát. Arra számítottam, hogy még egy ideig húzni fogja az agyamat, de nem így történt.
- Csak semmi ítélkezés, oké? — fenyegetett meg a mutatóujjával egy halvány mosoly kíséretében.
- Miért ítélkeznék? — meredtem rá értetlenül.
- Kicsit magasabb a szám, mint amire számítanál — húzta el a száját kissé félve.
- Szerintem alábecsülöd, mekkora hímringyónak képzellek.
Noelből olyan hangos nevetés tört ki, hogy Zsóka néni a szomszédból minden bizonnyal felfigyelt rá.
- Hímringyónak képzelsz? — kérdezte továbbra is rázkódó vállakkal.
- Ezután a felvezető után most már egyre inkább — vigyorogtam rá. — Na, halljuk azt a hatalmas számot.
- Igazából nem tudom a pontos számot. De nagyjából 10.
Minden erőmmel azon voltam, hogy normálisan reagáljam le, bármit is fog mondani, de a válasza hallatán ösztönösen elkerekedett a szemem.
- Túl sok kérdésem van — jelentettem ki sűrű pislogások közepette.
Noel a tenyerébe temette az arcát és halkan felnevetett.
- Valahogy sejtettem. Ne kímélj.
- Először is. Mi az, hogy nem tudod a pontos számot? — Fel sem tudtam fogni, hogy ez hogy lehetséges.
- Nem számoltam — vonta meg a vállát. — Sokszor nem voltam józan. És nem mindegyik alkalom volt emlékezetes, mert…
- Oké-oké, kímélj meg a részletektől — szakítottam félbe feltartott kézzel, ugyanis már attól a gondolattól is görcsbe rándult a gyomrom, hogy (legalább) 10 másik lány élte át vele ugyanazt, mint én.
- Te kérdezted — jelent meg újra az a jellegzetes vigyor az arcán. — Akkor nincs is több kérdésed?
- Dehogynem — néztem rá értetlenül. — Tehát, ebből mennyi volt komoly kapcsolat?
- Mit nevezünk komoly kapcsolatnak?
Megajándékoztam egy lesújtó pillantással.
- Ha ezt meg kell kérdezned, az elég aggasztó ránk nézve.
Noel az égre emelte a tekintetét, majd egy határozott mozdulattal magához húzott, gyengéden a fülem mögé tűrve egy újabb kósza tincset.
- A miénkhez hasonló kapcsolatom sosem volt korábban. Volt egy, amit kis túlzással komolynak lehet nevezni, a többi viszont mind csak egy-két alkalom volt. Soha senki iránt nem éreztem azt, amit irántad érzek.
- Tényleg? — A hangom furcsán rekedt volt, de egyáltalán nem érdekelt.
- Tényleg. Volt egy körülbelül kéthónapos kapcsolatom 14 éves koromban, de hamar vége lett, a balesetemmel egyidőben. — Amikor ezt mondta, fájdalom suhant át az arcán, de amint egyet pislogtam, már tova is szállt. — Az azt követő években igyekeztem megbarátkozni a gondolattal, hogy kerekesszékben fogom tölteni az egész életemet és biztos voltam benne, hogy ez azzal fog járni, hogy egyedül maradok. Amikor újra lábra álltam, mindent be akartam pótolni, és valahol mélyen azt is éreztem, hogy ez a felépülés nagy eséllyel csak ideiglenes. Addig akartam élni, ameddig lehetőségem volt rá.
Éreztem, hogy könnybe lábadnak a szemeim a szavai hallatán.
- Ne sírj — kérlelt suttogva.
- Nem sírok — ígértem, mosolyt erőltetve az arcomra. — Csak dühös vagyok.
- Rám? — Az arcán őszinte rémület tükröződött.
- Jaj, dehogy. — A kezembe fogva az arcát végigsimítottam rajta a hüvelykujjammal. — A sorsra vagyok dühös. Nem ezt érdemled.
Noel halványan elmosolyodott.
- Én nem vagyok dühös. Már nem — suttogta, még szorosabban magához szorítva.
Biztosra akartam menni, hogy jól értettem, amit mondott.
- Úgy érted…
- Igen, úgy. Jelenleg nagyon is hálás vagyok a sorsnak — koppintott rá játékosan az orromra.
Fülig érő mosollyal néztem fel rá.
- Oké, mielőtt még a te egód is túl nagyra nőne, térjünk rá az én kérdéseimre — vonta fel a szemöldökét kihívóan.
Azonnal lefagyott a vigyor a képemről.
- Nem, nem, nem. Még nem végeztünk veled. Nehogy azt hidd, hogy ennyivel megúszod csak azért, mert levettél a lábamról a romantikus vallomásaiddal.
- Jól van, mire vagy még kíváncsi? — sóhajtott fel lemondóan.
- Azóta, hogy ismerjük egymást… — kezdtem bele, de fogalmam sem volt, hogy fejezzem be a mondatot. Ő már tudta, hogy én lefeküdtem valakivel azóta, hogy ismerjük egymást, és nem úgy tűnt, mintha különösebben megrázta volna a dolog, én azonban nem voltam benne biztos, hogy ugyanilyen lazán kezelném a helyzetet.
Arra gondoltam, hogy talán jobb lenne nem firtatni ezt a témát, de még mielőtt visszavonulót fújhattam volna, Noel megválaszolta a kimondatlan kérdésemet.
- Nem. Mióta aznap este leteremtettél, senki más nem tud érdekelni — mondta ki egyszerűen.
Kifújtam a levegőt, amit tudtomon kívül visszatartottam, és szorosan befészkeltem magam Noel karjaiba.
- Nincs több kérdésem — suttogtam.
Noel magához szorított és adott egy gyengéd puszit a fejem tetejére. Mielőtt azonban még túlságosan is kényelembe helyeztem volna magam, hirtelen hátrahúzódott és az ördögi vigyor az arcán nem sok jót ígért.
- Én jövök — dörzsölte össze a tenyerét.
- Te jó ég — motyogtam a fejemre szorítva az egyik párnát.
- Első kérdés. — A párnától nem láttam Noel arcát, de szükségtelen volt ránéznem ahhoz, hogy tudjam, borzasztóan élvezi a helyzetet. — Mennyi az annyi?
- Wow, semmi köntörfalazás. — A párnát az arcomról levéve magamhoz öleltem, és birizgálni kezdtem a csücskét. Óvatosan Noelre sandítottam, mielőtt válaszoltam volna. Nem voltam benne biztos, hogyan fog reagálni. — Egy.
- Egy? — Őszintén döbbentnek tűnt.
Ha lehetséges, az eddiginél is jobban lesütöttem a fejemet, de Noel szinte azonnal fel is emelte az államat a mutatóujjával.
- És ezt pontosan miért is szégyelled?
- Mert azt kívánom, bárcsak nulla lenne — suttogtam, és a mai napon már nem először lábadt könnybe a szemem. Megpróbáltam elfordítani a tekintetemet, de Noel nem engedte. Nem kérdezett semmit, de tudtam, hogy szeretné érteni, és valójában én is azt akartam, hogy értse.
- Amit meséltem arról a napról, amikor összevesztünk… az… szóval az volt nekem az első. Azonnal megbántam. Részeg voltam, nem éreztem semmit a srác iránt és csak azért csináltam, mert el akartalak felejteni. Azóta minden egyes nap azt kívánom, bár ne tettem volna meg. Ma különösen. Minden szempontból hiba volt és nem tudom, hogy képes leszek-e valaha megbocsátani magamnak.
- Senki sem tökéletes — suttogta Noel. — Ha hibázunk, megpróbáljuk helyrehozni. Vagy sikerül vagy nem, de mindenképpen meg kell bocsátanunk magunknak.
- Egyelőre jobban érdekel az, hogy a legjobb barátnőm valószínűleg sosem fog megbocsátani nekem.
- Volt köztük valami azzal a sráccal?
- Nem. Csak tetszett neki.
- És a srácnak is tetszett?
- Nem hinném. Ha jól tudom, sosem beszélt vele.
Noel összeráncolt szemöldökkel meredt rám.
- Azt akarod mondani, hogy a barátnőd nem beszél veled két hete, mert kavartál egy sráccal, akivel ő egy szót sem váltott soha?
- Ez nem ilyen egyszerű — ráztam meg a fejemet.
- Oké — vont vállat. — De akkor is úgy gondolom, hogy emiatt nem kellene emésztened magad.
- Te egyáltalán nem is vagy féltékeny? — néztem fel rá kissé értetlenül. — Hogy tudsz ilyen nyugodtan beszélgetni velem egy másik srácról? Én fejben már megtéptem mind a tíz exedet, amiért hozzád mertek érni.
Noel hangosan felnevetett. Örültem, hogy ilyen szórakoztatónak tart, de én nem vicceltem.
- Először is, nincs tíz exem. És semmi okod féltékenynek lenni, már csak azért sem, mert a legtöbbjüknek a nevére sem emlékszem.
- Ez nem hangzik olyan biztatóan, mint gondolod — szúrtam közbe, amire válaszul Noel oldalba bökött, én pedig felvisítottam.
- Másodszor — folytatta, mintha semmi nem történt volna. — Legszívesebben seggbe rúgnám saját magamat, amiért aznap olyan borzalmasan viselkedtem veled. Nem érdemelted meg, hogy rajtad vezessem le a dühömet, és ezzel ráadásul megadtam a lehetőséget valami seggfejnek, hogy kihasználja, hogy magad alatt vagy. Szóval nagyon is erős érzéseim vannak ezzel kapcsolatban, de féltékeny nem vagyok. Most már velem vagy, és csak ez érdekel.
Mielőtt még bármit reagálhattam volna, azért hozzátette:
- Persze ha az a seggfej megpróbálna újra a közeledbe férkőzni, biztosan leütném. De nem féltékenységből.
- Persze, hogy nem — bólogattam úgy, mint aki egy szavát sem hiszi. Minden erőmre szükségem volt ahhoz, hogy ne terüljön el az arcomon az önelégült vigyorom.
- Jól hallom, hogy gúnyolódsz rajtam? — vonta fel a szemöldökét.
Ezek szerint nem sikerült olyan jól lepleznem magam, mint gondoltam.
- Neeeeem.
Esélyem sem volt védekezni, Noel a következő pillanatban rám vetette magát és kíméletlenül csikizni kezdett, én pedig visítva próbáltam ellenszegülni több-kevesebb sikerrel. Több szempontból is örültem, amikor a csikipárbaj egy ponton átcsapott csókcsatába. Határozottan úgy gondolom, hogy Noel sokkal hasznosabb dolgokra is tudja használni a kezeit a csiklandozásnál, és ezt be is bizonyította.

***

- Min gondolkodsz ennyire? — bökdöste meg a homlokomat Noel, amikor már mindketten az ágyon elterülve pihegtünk, én háton, ő hason fekve, fél karját a mellkasomon nyugtatva.
- Csak arra gondoltam, hogy bárcsak vártam volna rád, és ez lehetett volna az első alkalmam.
- Technikailag, ez a harmadik lett volna — vigyorodott el. — Az elsőt már napnyugta előtt letudtuk.
És valóban, egy jó ideje lement már a nap anélkül, hogy ez nekem feltűnt volna.
Válaszul csak megforgattam a szememet. Attól tartok, ha ez egy hosszútávú kapcsolat lesz, nagy eséllyel szemtengelyferdülést fogok kapni. És egyáltalán nem bánnám, ha így lenne.
- Egyébként pedig — támaszkodott fel a könyökére. — Nem az első alkalom számít.
- Hanem az utolsó? — tippeltem.
- Pff. Dehogy. Gondolj bele, milyen öregek leszünk addigra. Nem. A legjobb alkalom számít.
Fogadni mernék, hogy Noelt nem érte váratlanul a következő kérdésem (már ha ezt lehet kérdésnek nevezni).
- És te… szóval… neked melyik… Oké, nem érdekes — gondoltam meg magam félúton, egy legyintéssel próbálva elhessegetni annak az emlékét is, hogy ezt a kérdést fel akartam tenni.
Noelt persze egyáltalán nem érdekelte, hogy jobban szeretném, ha hanyagolnánk a témát.
- Hogy melyik volt a legjobb alkalmam? Nehéz eldönteni.
Veszélyesen felgyorsult a szívverésem, ahogy a kétely felütötte a fejét az agyamban. Lehetséges lenne, hogy ő nem élvezte annyira a mai napot, mint én? És hogy ezt most a szemembe is fogja mondani?
- Három lehetséges opció is van — folytatta Noel, én pedig egyre kétségbeesettebben bámultam rá. Egészen addig, amíg ki nem tört belőle a nevetés.
- Látnod kéne az arcodat.
Válasz helyett nemes egyszerűséggel hozzávágtam az első párnát, ami a kezem ügyébe került.
Mielőtt még újra lecsaphattam volna, kivette a kezemből a párnát és fölém hajolva megakadályozta, hogy újabb támadást indítsak ellene.
- Csak hogy tisztázzuk, a három opció az első, a második és a harmadik alkalom veled.
- Mondták már neked, hogy nem vagy vicces? — vontam fel a szemöldökömet.
- Mintha a barátnőm említette volna már párszor.
Hihetetlen, hogy mennyire képtelen vagyok ellenállni a hülye vigyorának. Pláne ha még a barátnőjének is nevez közben. Akármennyire is igyekeztem visszafojtani, a nevetésem megállíthatatlan volt.
- Ezt már szeretem — nyomott egy puszit a szám sarkára. — Most pedig ideje rátérni a következő napirendi pontra.
- Vagyis?
- Meg kell válaszolnom a kérdésedet életem legjobb szexuális élményéről. Ehhez pedig több adatot kell gyűjtenem.
Biztos vagyok benne, hogy ezután még mondott valamit, de mivel ezzel egyidőben a szája a nyakamra, a keze pedig sokkal lejjebb tévedt, esélyem sem volt bármit is felfogni belőle.
Ami pedig a továbbiakat illeti… Legyen elég annyi, hogy végül négy opció sem lett elég a döntéshozáshoz.