30. Azt hiszem

Sziasztok, Törpillák!
Meghoztam az új részt és van pár bejelenteni valóm! Először is hálás köszönet a több mint 5000 kattintásért, szinte el sem merem hinni, hogy ennyiszer látogattátok meg az oldalt:) Másodszor: Elérkeztünk a 30. (!!!!) részhez, ami már csak azért is fontos mozzanat, mert eredetileg ennyi részesre terveztem az első évadot, de mostani terveim szerint körülbelül 50 fejezetesre lesz, szóval még van időnk:) Egyébként az eredeti verzióból Shad teljesen kimaradt a balhéival együtt, de szerintem nélküle nem lenne ugyanolyan a történet... Amit még mondani szeretnék, az nem más, mint hogy végre valahára összeállt a fejemben az első évad egész története, szóval már csak le kéne gépelnem :D Így utoljára pedig megemlíteném, hogyha esetleg érdekel valakit, (többen is sok sikert kívántatok hozzá, amit egyébként nagyon-nagyon-nagyon köszönök) hogy sikeresen letettem a középfokú angol nyelvvizsgát, szóval nem volt hiábavaló, hogy sokszor későn hoztam az új részt ;)
Na de most akkor nem is húzom az időt, mindenkinek jó olvasást és ne felejtsetek el komizni/feliratkozni/pipálni/hirdetni/facebookos oldalt lájkolni:)

Hugs&kisses
Ria:)

ui: Frissítettem a Szereplők menüpontot, úgyhogy aki gondolja, benézhet:) Ja és még valami: köszönöm az első díjamat, nagyon hálás vagyok érte:) Ezt a Díjak menüpontban lehet megtekinteni <3

November 8./Szombat

Tegnap este – pontosabban ma hajnalban – csodával határos módon sikerült hazajuttatni a holtrészeg Shad-et, aki annyira ki volt ütve, hogy ebből egy parányit sem vett észre. Ezzel szemben én és Stella egész éjszaka mellette virrasztottunk, annak ellenére is, hogy tudtuk, egy jó ideig nem fog felébredni.
- Szerinted nem kéne szólnunk valakinek? Elég sz***l néz ki. – kérdezte Stella rögtön azután, hogy becsukódott a szoba ajtaja mögöttünk és Shad a földre esett, mivel már fizikailag lehetetlen volt tovább tartanunk.
- Stella, Shad totál részeg. Kialussza. – vélekedtem.
- És ha nem? – aggodalmaskodott.
- Nem úgy volt, hogy nem bírod? – ráncoltam a szemöldökömet.
- Ennek semmi köze ehhez. - jelentette ki.
- Oké. Na de a lényeg, hogy egyelőre nem akarok balhét. Ha felébred és megtudja, hogy szóltam anyuéknak, egy életre megkeseríti a sorsomat.
- Ez kicsit önzőn hangzott. – közölte a szőkeség, mire átgondoltam, mit is mondtam és igazat kellett adnom neki.
- Jó, mindegy. Ezen kívül biztos vagyok benne, hogy ő sem akarná. – böktem a padlón heverő Shad felé.
- Te tudod. – emelte fel a kezeit védekezőn – Viszont akkor tennünk kéne valamit. Talán… - kezdte, de ebben a pillanatban a földön fekvő alak felől halk nyögés hallatszott.
- Basszus, felébredt! – riadtam meg és hirtelen fogalmam sem volt, mit tegyek.
- Shad! Hahó! – térdelt mellé Stella és pofozgatni kezdte. Én csak tanácstalanul ácsorogtam mellettük.
- Ha még egyszer megpofozol… - nyögte – Lenyakallak. – dőlt vissza a padlóra és nagyon úgy tűnt, ennyi volt minden mondandója.
- Hát persze. Hazarángatunk holtrészegen egy bárból, kábé 3 órája eszméletlen vagy, bűzlesz az olcsó piától, tele vagy zúzódással és akkor most az a bajod, hogy megpróbáltalak felébreszteni. – visította Stella teljes önkívületi állapotban. Valahogy meg tudtam éretni, ő nagyon nem az ilyesfajta eseményekhez lehet hozzászokva.
- He? – mordult fel kómásan Shad, akinek sok lehetett így egyszerre a sok infó és ebben az állapotban sanszos, hogy semmit sem fogott fel Stella kirohanásából
Az este – vagy inkább hajnal – további részében próbáltuk kerülni a konfliktust, de amikor már harmadszorra osontam ki a fürdőbe, hogy kiürítsem a Shad hányásával teli vödröt, kezdtem úgy érezni, hogy direkt cseszeget a sors egy ilyen átokfajzattal.
- Lassan én is rókázok. – öklendezett Stella hajnali 6 körül és sajnos egyet kellett értenem vele.
- Kitartás. – karoltam át a vállát, de olyan fáradt voltam az éjszakázás miatt, hogy alig álltam a lábamon, így teljes súlyommal a szőkeségre nehezedtem. Pech, hogy ő is ugyanennyire ki volt dőlve, szóval elég volt ennyi is, hogy mind a ketten összerogyjunk a földön.
Ekkor Shad újból öklendezni kezdett.
- Ezt nem hiszem el. – sóhajtottam és minden erőmmel azon voltam, nehogy elaludjak.
- Szerintem költözzünk át a fürdőbe. – javasolta Stella.
- Nem lehet. – motyogtam fáradtan.
- Miért?
- Mert anyuék megéreznék a szagot.
- Itt is megérezhetik.
- Shad szobájába a büdös életben nem tennék be a lábukat.
- Ez igaz. – nyögte, majd kínkeservesen feltápászkodott, hogy elmenjen kimosni a vödröt.
És ez így ment még egy órán keresztül.

***

- Alíz! Ébredj már! – rázogatott ma reggel – vagy inkább délután – Stella.
- Mi van? – ültem fel ijedten és egy pillanatra azt sem tudtam, hol vagyok.
- 2 óra van. – motyogta rémülten, mire teljesen ledöbbentem.
- Az nem lehet! Ne! Anyáéknak már biztos gyanúsak vagyunk.
- Nyugi, még nem jöttek be. Lehet, azt hiszik, sokáig trécseltünk. – próbált lenyugtatni.
- Oké, akkor ez lesz a kifogás. Neked viszont nem kell még menned? A szüleid nem aggódnak?
- Ööö… Nem tudom. – vakargatta zavartan a tarkóját.
- Szerintem… - kezdtem, de ekkor felébredt az ágyon terpeszkedő Shad. Ja igen, nem is említettem, hogy ezúton megtapasztalhattuk, milyen nagyszerűen borzasztó a padlón aludni. Komolyan! Senkinek sem ajánlom!
- Ne kiabáljatok már, ti barmok! – morogta testvérkém, majd átfordult a másik oldalára – Aú! – kapott a fejéhez.
- Mi van? – kérdeztük egyszerre Stellával, figyelmen kívül hagyva a megnevezést.
- Mi a f***ért hasogat a fejem, mintha kalapáccsal vernék? – ült fel mérgesen, de ettől csak még rosszabb lett, úgyhogy visszahanyatlott az ágyra.
Legjobb barátnőmmel fáradtan és fájó háttal felkászálódtunk a padlóról és leültünk mellé az ágyra. Hát igen… Shad szépen fogalmazva borzalmasan festett. A fekete szemfesték szétkenődött az egész arcán, a ki nem vett fülbevalói felsértették a bőrét, a haja csupa… bah… nem mondom ki, mi volt, a ruhája összegyűrődött, a szeme karikás volt és úgy általánosságban úgy festett, mint... Mint aki totál másnapos. És lássuk be, teljes mértékben az volt. Az már más kérdés, hogy mindezt 13 évesen. Ez számomra teljesen kiüti a biztosítékot.
- Azért… - hajolt fölé idegbeteg fejjel Stella – mert tegnap este holtrészegre piáltad magad, aztán telehánytál öt vödröt.
- Mi van? – ráncolta a szemöldökét.
- Semmire sem emlékszel? – meredtem rá kíváncsian.
- Ha emlékeznék, se osztanám meg veled. – alázott le két másodperc alatt. Oké, ez eléggé rosszul esett azok után, amit érte tettem (kockáztattam!!!) tegnap.
- Kicsit sokat képzelsz magadról, nem gondolod? – mászott bele ismét nővérkém aurájába Stella, én pedig elkezdtem azon tűnődni, hová tűnhetett az angyali Stella. Mondjuk lényegtelen, mind a két énje igazán szimpatikus, pláne ilyen esetekben.
- Mit röfögsz? – oltotta le őt is Shad. Legalábbis megpróbálta.
- Ha nem néznél ki úgy, mint a mosott sz*r és nem rugdostak volna már épp elegen agyon tegnap este, akkor most én tenném meg. – húzta résnyire a szemeit – Hogy van képed így bánni velünk, azok után, hogy Alíznak köszönheted, hogy nem vagy még mindig ájultan kilógatva a város legveszélyesebb kocsmájának bejárata elé, nyakadban egy „Nyugodtan rúgj belém” felirattal?
- Te meg miről dumálsz? – kérdezte Shad értetlenül.
- Az igazságról, b****meg! – ordította Stella, én pedig teljesen ledöbbentem. Még sosem hallottam Stellát káromkodni. Úgy tűnt, nagyon a szívére vette az éjjel történteket.
- Stella, nyugi. Ezzel nem oldunk meg semmit. – húztam arrébb Shad ágyától, mire kicsit lenyugodott.
- Ti most szórakoztok velem? – kiabálta testvérkém falfehér arccal.
- Nem Shad, ez az igazság! És tudom, hogy úgysem fog érdekelni, mit tettünk érted, szóval hanyagoljuk is a témát! – mondtam kimérten, majd kituszkoltam az ajtón legjobb barátnőmet.
- Te jó ég, ekkora parasztot! – fújtatott Stella, mikor átértünk a szobámba – Már bocs.
- Semmi gáz. Nem a testvérem. – mondtam közömbös hangon, de belülről valahogy felsértették a szívemet ezek a szavak. Mi ütött belém? Hiszen Shad nem hiányozna, ha többet nem látnám, akkor meg miért érdekel, hogy ilyen hálátlanul viselkedik? Talán csak túl fáradt vagyok, azért gyötörnek ilyen gondolatok…
- Szia, Pindur! – vettem az ölembe a macskát, majd letelepedtem Stella mellé a padlóra.
- És most mi lesz? Anyudéknak nem fog feltűnni, ha egész nap nem látják? Nem lesznek idegesek? – kérdezte.
- Az se tűnne fel nekik, ha jövő ilyenkorig egyedül kuksolna odabent. Sosem jön ki a szobájából. – horkantam fel gúnyosan, de valahogy ott volt a fájdalom is a hangomban. Vajon miért?
- Tudod… - simogatta meg Pindurt – Megérdemelné, hogy beköpjed, de te mégsem teszed. Miért? – pislogott rám Stella kíváncsi szemekkel.
- Az én hibám, hogy ilyen helyzetbe került. Tartozom neki ennyivel, mivel nem figyelmeztettem a veszélyekre. Meg egyébként is! Az adósa voltam a foci miatt.
- Liz, már ne is haragudj, de nem 5 éves, hogy figyelmeztetni kelljen. Ez csak kifogás és amúgy sem hallgatott volna rád. És az adósságod? Ha engem kérdezel, kicsit kamu szaga van… Miért érzem úgy, hogy más is van a dolog mögött? Tudod, én hagytam volna, hadd köpjön be, aztán kimagyarázom magam. Te viszont inkább az adósa maradtál. Miért? – meredte rám árgus szemekkel. Már felkészültem rá, hogy kinevessem, amiért ilyen badarságokat hord össze, de a torkom akadt a kuncogás és fojtogatni kezdett. Talán Stellának igaza van? Valami más okból vállaltam volna fel, hogy kiállok Shad mellett? De akkor ugyan miért, ha nem a foci miatt? Esetleg... Nem! Az ki van zárva.
- Fogalmam sincs. – temettem végül a tenyerembe az arcomat és a legtanácstalanabb embernek éreztem magam ezen a világon.
- Nem lehet, hogy, mégis sze… - kezdte, de azonnal felkaptam a fejem és leintettem.
- Ki ne mondd! – figyelmeztettem, mire feltartotta mindkét kezét védekezésképp.
Nem akartam, hogy kimondja, bár nem tudom, miért. A lényeg, hogy nem akartam hallani, hogy talán szeretem Shad-et. Nem! És hogy miért? Azért mert nem szeretem!
Azt hiszem.

Alíz